Gyakran ismételt kérdések
1. Tetszik a kapott árajánlat, mi a következő lépés?
Amennyiben árajánlatunk elnyerte tetszését, keressen elérhetőségeinken, a szerződésben pontosan lefektetjük milyen anyagokkal fogunk majd érkezni a telepítésre, milyen feltételeknek kell eleget tennünk, a garanciavállalás részleteit. Elindítjuk az adott szolgáltatónál az engedélyeztetési folyamatot, elkészítjük a szükséges terveket, lebonyolítjuk az ügyintézést, amikor jóváhagyta a szolgáltató, beszerezzük az esetlegesen még hiányzó anyagokat, majd időpontot egyeztetünk Önökkel a kivitelezésre. Amikor telepítettük a rendszert elkészítjük a szükséges dokumentációkat majd készre jelentjük a szolgáltatónál, akik elvégzik az óracserét amennyiben szükséges és ezután már termel is a rendszer. A mi feladatunk azonban itt még nem ér véget hiszen az okos eszközökre telepíthető alkalmazásban folyamatosan figyelemmel kísérjük a termeléseket, hogy egy esetleges fennakadást azonnal orvosolni tudjunk.
2. Mennyi időt vesz igénybe a szolgáltatói ügyintézés?
Igazából ez minden esetben eltérő. Viszont nagy általánosságban elmondható, hogy az igénybejelentéstől körülbelül 1-2 hónap alatt lezajlik az ügyintézés.
3. Milyen termékeket válasszak, hogy valóban jól működő napelemes rendszert kapjak?
Az előzetes árajánlat után már mindenképp egy alaposabb megbeszélés veszi kezdetét, ahol közösen tervezzük meg az Önnek legideálisabb rendszert. Ön elmondja az igényeit, mi pedig az árnyékoló tényezők, tető dőlésszög, tájolás, és egyéb környezeti tényezők valamint az eddigi fogyasztásai és a közeljövőben beszerezni kívánt új elektromos eszközeinek fogyasztása alapján kiszámoljuk, milyen rendszer fogja megtermelni a szükséges energiát. Minden esetben az Önnek legoptimálisabban termelő rendszert fogjuk javasolni.
4. Hogyan érvényesíthetem a garanciát a megvásárolt termékekre, ha probléma merül fel?
A kivitelezésen a felhasznált anyagokról fotódokumentációt készítünk, ami az irodának kerül továbbításra. A kollégák sorozatszámok alapján állítják ki a garanciajegyet. Amennyiben azt tapasztalja valami nem működik megfelelően, jelezze nekünk a kapott garanciajeggyel. Ez alapján már könnyen beazonosítjuk és intézkedünk.
5. Hogyan tudom teljesíteni a vételárat?
A szerződésben rögzített fizetési feltételek szerint kiállítjuk a számlát amin fel lesznek tüntetve az erre vonatkozó szükséges adatok.